Csonkolások és protézisek

Nem a metafizika veszett el, hanem azok a fogalmak és képek (protézisek) használódtak el végképp, amelyek ezt a dimenziót elképzelhetővé és felfoghatóvá tették. Így maradt ránk az üresség, ami viszont, az emberi világban folyton telítődik, formálódik, alakul, kihuny és föllobban ismét. Még az sem lehetetlen, hogy az állati világban is van metafizika, nem tudhatjuk, mert az állatok némák. Az ember számára például a táj képe, ha legalább egy pillanatra úgy észleli, mint a festők, vagyis elidőzik benne és nála, megtelik azzal a „valami mással”, amit biológia, geológia, botanika, földrajz nem tud visszaadni, és – állítja Nádas – erre a fénykép sem képes. És ezek olyan pillanatok, amikor a táj visszanéz az emberre. Majdnem hogy mond valamit, ismeretlen nyelven. Pontosan arról van szó, amit a klasszikus metafizika „természetfölöttinek” és „érzékfölöttinek” nevezett. Ha kicsit elmerülünk a természetben, a látványában, az illatában, a nedveiben, akkor csakhamar elkezd belőle szólni az, ami „fölötti”. Egyedül a zene, a festészet és a szó tágabb értelmében vett költészet tudott ezzel valamit kezdeni, mindig is belekezd ennek a fölfejtésébe. Gondolj például Schubert hangzó tájképeire a dalokból.

Egy másik Leistikow

Amikor a posztmodern a metafizika-ellenességével tüntet, akkor téved, mert csupán a kiégett metaforákat és az centralizálásra törekvő szellemet „üldözi”, azonban magát a metafizikai teret vagy szférát, dimenziót nem fogja elhessegetni. Az a legnaivabb szemléletben is jelen van.

Amikor Nádas anatómiai, geológiai, optikai, meteorológiai szakkifejezéseket használ, akkor nem az a szándéka, hogy racionalizálja a világot, hanem, ellenkezőleg, az, hogy ezzel mint körülírással (Bagi Zsolt terminusa), mint vonalakkal hagyja fölserkenni a „természetfölöttit”, amihez a prózai metaforáival, metonímiával és szinesztéziáival meg is adja az indíttatást. Ebből a szempontból nézve a szépprózában bevetett tudományos kifejezései ironikusak; a racionális ész korlátozottságára mutatnak rá, vagyis arra a nevetséges emberi törekvésre, hogy a fogalmaival leuralja a világot. Mely őt a végén el fogja nyelni.

A PT mottója Parmenidész helyett akár Szophoklész is lehetne, a Heidegger által is elemzett sorok az Antigonéból, amelyek Vajda Mihály nyersfordításában így hangzanak:

Sok van, mi hátborzongató,

De az embernél nincs semmi hátborzongatóbb.
...
Mindenhová kimenvén úton van, tapasztalat híján kiúttalanul
a semmihez jut.
Ha akármi jön, ám a haláltól
Nem tud menekülni,
De gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol.

Ha tud valamit valaki,
Mesteri bölcset, újszerűt,
van, ki a jóra, ki gonoszra tör vele.
Ki a földnek törvényeket ad,
Jogot, mit az isteni eskü véd,
Az a városban az első; de hazátlan,
Akinek az létező, ami nem létezik.

Nádas valóban rátalál a görög metafizika jelenkori variációira a szépprózájában, és néha az esszéiben is. De a zsidó és keresztény metafizikának a variációira, nem is úgy mondanám, hogy maradványaira, hanem, valóban, a demitizált, filozofikusan és költőileg viszont fölérezhető és értelmezhető survivaljaira, arra, ami túlélte ezeknek a világképeknek az összeomlását; nem véletlenül származik az Emlékiratok könyvének mottója János evangéliumából.

A metafizikát érő posztmodern támadások a PT tükrében hübrisznek bizonyulnak, mert a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is, és megcsonkítják az embernek a gondolkodását, sőt a percepciót is. Az ebben a támadásban lévő agresszió a faj goromba önagressziójának a tünete.

De még az sem igaz, hogy azok a bizonyos fogalmak és képek végképp elhasználódtak volna, hiszen a filozófiában és a művészetben is a mai napig élvezhetők, ami azt jelenti, hogy így vagy úgy és amúgy valahol „igazuk van”. Különösen, ha megfelelő előadásban vagy interpretációban kerülnek elénk.

A PT nem csak a testiség irodalmi csonkolásai ellen küzd – ahogy ezt Nádas az esszéiben kifejtette –, hanem a szellemi csonkolások ellen is. A kettő összefüggésének a kiderítése nem könnyű történet. A Szirénének valószínűleg nagy segítségemre lesz ebben, de csakúgy A fotográfia szép története is, ezek az elviselhetetlen művek.